2011. február 28., hétfő

UFO Békéscsaba felett?!

Szombat este negyed hét körül rögzítette az azonosítatlan repülő tárgyat a Beol.hu egyik olvasója, aki a videót feltette a youtube-ra is.

A fények párhuzamosan mozogtak egymás mellett, majd alacsonyabra ereszkedtek, megálltak, s aztán 10-15 másodperc múlva elhalványult a fényük.




2011. február 25., péntek

Mágneses tér jelentés

A mai nap sikerült elcsípnem ezt a képet, ami igen érdekes képet mutat a Föld mágneses teréről.

Ilyennek kellene lennie

Helyette ilyen

REJTÉLY:2012

Az elmúlt hetekben hallottam híreket innen-onnan ezekről a madár és halpusztulásokról. Nézelődtem a neten és szembetűnt valami. Gondoltam itt megosztom veletek.Nos azt mindenki tudja hogy a madarak és a halak is a mágneses mező segítségével tájékozódnak és ha a mágneses mezőben zavar keletkezik akkor eltévednek szerencsétlenek, végkimerülésig repülnek.

Az elmúlt hetekben a következő helyekről jelentettek tömeges pusztulásokat: USA déli államai, Új-zéland, Brazil partok, Svédország.
Kerestem egy képet a dél atlanti anomáliáról. Ezen a helyen a föld mágneses mezeje az átlagosnál jóval gyengébb sőt, szinte már nincs is. A műholdképen látszik még 2 hosszanti sáv ahol szintén gyengébb a mező az átlagosnál. Bejelöltem az eseteket a térképen és hát elég közel esnek ezekhez a "gyengülési helyekhez" Ezzel nem akarok semmit sem állítani, viszont megfordult bennem a gondolat hogy esetleg összefüggés van a 2 dolog közt. Ami tény: Pólusváltás előtt állunk, ezt nem tagadja senki. A folyamat az okosok szerint 1000 éven belül befejeződik. De ha a fentiekben leírt összefüggés megállja a helyét és az állatok már most érzik ennek hatásait akkor, szerintem lehet, hogy nem lesz belőle 1000 év...



Bónusz paráztatás:
 Egy csillagászattal foglalkozó oldalon olvastam hogy a napunk az elmúlt években igencsak "csöndben" van. ORIGO: "A Nap mintegy 11 éves ciklus szerint mutat foltokban gazdag, illetve szegény kinézetet, s ha Galilei az elmúlt évben vizsgálta volna, nem sok foltot talált volna rajta, csillagunk ugyanis meglepően inaktív volt a közelmúltban. A jelenlegi napfoltciklus valójában az egyik legszokatlanabb, amit a modern csillagászati megfigyelőműszerek használata során tapasztaltak. "
" A napfoltciklus a legutóbbi, 23-as sorszámú ciklus keretében 2000 és 2002között érte el maximumát. Ekkor borította a legtöbb folt, és ekkor produkálta a leghevesebb aktivitást. Az ezt követő, 24-es ciklus kezdetét 2008 elejére kalkulálták a szakemberek, a 2008-as év nagyobb részében azonban semmilyen folt sem mutatkozott csillagunkon"
Nem vagyok nagy matekos, de ha 11 éves ciklusokban nő az aktivitása akkor ha az előző maximum 2000 és 2002 közt azaz 2001-ben volt akkor 2012 ben lesz a következő. És gyengülő mágnesesség meg miegymás... meg most jönnek értünk a mentőhajók a plutó mögül... Tiszta agyrém!

2011. február 24., csütörtök

HAMAROSAN ELKEZDŐDIK

Tudósok figyelmeztettek, hogy olyan erős űrviharokra kell számítanunk, amik milliárdos károkat okozhatnak világszerte.
Csillagászok szerint a Föld olyan durva napviharoknak van kitéve, amilyenekhez hasonló még soha az emberiség történetében nem fordult elő - olyan katasztrófára kell számítani, mint amilyet a Katrina hurrikán okozott.

Szakértők szerint olyan mértékű napkitörések vannak készülőben, amik tönkre tehetik a műholdas rendszereket, és áramkimaradásokat okozhatnak a bolygó minden részén. Ráadásul, ha a napkitörés eléggé erős, ezek az állapotok akár hónapokig is eltarthatnak. A kitörés esélye azért hatalmas, mert a Nap most lép be természetes ciklusának legaktívabb periódusába.A Föld már múlt héten ízelítőt kapott a Nap hatalmas erejéből, amikor egy erős kitörés 933km/sec gyorsaságú energiaplazmát lőtt a Föld felé, ami több területen megbénította a rádiós kommunikációt.

"Az űridőjárás kérdését komolyan kell venni. Az utóbbi időben egy viszonylag nyugodt periódusunk volt, de nem számíthatunk arra, hogy ez nem fog változni. Mert változni fog, és nekünk fel kell rá készülnünk."
- nyilatkozta Sir John Beddington professzor, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója.

2011. február 21., hétfő

TÖBBMILLIÓAN LÁTTÁK AZ EGYIPTOMI ZAVARGÁSOK SÁRGA SZELLEMLOVASÁT

Bejárta a világsajtót az a különös felvétel, amit az egyiptomi zavargások idején rögzített a Reuters hírügynökség stábja. A kairói Tahrir tér közelében az összecsapások közepett egyszer csak egy sárga, áttetsző szellemlovas jelenik meg. A hologramszerű lény – amely a kommentárok többsége szerint az Apokalipszis egyik lovasára emlékeztet – keresztülvágtat a tömegen, a képernyő aljától a jobb széléig.
A felvételt először a Euronews mutatta be, majd sorra átvette több nagy televíziós társaság, a CNN-től az NBC-ig. Bár sokan hamisításra gyanakodtak, a Reuters megvizsgálta a felvételt, és kizárta a manipuláció lehetőségét. A rövid klipet már több tízmillióan megnézték a különböző videó megosztó portálokon.

Az Apoklaipszis négy lovasa a leírás szerint felfordulást, háborút és éhséget szabadít rá a világra. Az utolsó, sárga színű lovas a halált jelképezi, akinek nyomában pusztulás söpör végig a földön. A kairói jelenségre ennél biztatóbb magyarázat lehet azonban az, ha a végzet lovasa csupán a környező épületekről visszaverődő fény, amint azt mások feltételezik.

Az Apoklaipszis négy lovasa a leírás szerint felfordulást, háborút és éhséget szabadít rá a világra. Az utolsó, sárga színű lovas a halált jelképezi, akinek nyomában pusztulás söpör végig a földön. A kairói jelenségre ennél biztatóbb magyarázat lehet azonban az, ha a végzet lovasa csupán a környező épületekről visszaverődő fény, amint azt mások feltételezik.




NAPKITÖRÉS ZAVARJA A RÁDIÓADÁST KÍNÁBAN

Négy év óta a mostani legerősebb Napkitörés zavarja a rádióadást Dél-Kínában. A Napfelszíni mágneses aktivitás miatti heves kitörések károsan befolyásolják a rövidhullámú frekvenciákat, jelentette a kínai Xinhua hírügynökség, hivatkozva az ország meteorológiai szolgálatára. Az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA szerint ez volt az elmúlt négy év legerősebb Napkitörése.

Néhány héttel ezelőtt a NASA már figyelmeztetett, hogy egy viszonylag nyugodt időszak után a Naptevékenység igen aktívvá válhat, amely zavart okozhat a kommunikációs hálózatban, beleértve a műholdas rendszereket is. A 11 éve tartó aktív időszak úgy tűnik eléri csúcspontját. A Napkitörések során töltött részecskék lövellnek ki a Nap felszínéről. Az ilyen kilövellések igen nagy energiát szabadítanak fel, ennek köszönhető a mostanában egyre gyakoribb és intenzívabb sarki fény is. A Napkitörések negatív hatással lehetnek az elektronikus eszközeinkre. Különösen veszélyben vannak a távközlési műholdak, a navigációs rendszerek, valamint a légi és vízi közlekedés is.



forrás:paranormal.hu

2011. február 15., kedd

HATALMAS NAPKITÖRÉS BÉNÍTJA MEG A FÖLDET 2013-BAN

Globális katasztrófát okoz egy 2013-ban bekövetkező napkitörés - figyelmeztet a NASA.
Már három év sincs a várható katasztrófa bekövetkeztéig, ami az előrejelzések szerint megbénítja a műholdas kommunikációt, "kiüti" a villamosenergia-szolgáltatásokat, az elektromos hálózatokat világszerte. Megbéníthatja a légi közlekedést és összességében életünk majd minden területére kihatással lehet a kialakuló geomágneses vihar. A 2013-ban várható napkitörés ereje száz hidrogénbomba erejével érhet fel, s a tudósok egyelőre nem tudják mennyire lesznek súlyosak a következmények. A kialakult kaotikus helyzet órákig tarthat, de akár napokon át is, sőt egy, a témában tartott tegnapi konferencián elhangzott: fel kell készülni egy hónapokig tartó állapotra is.


"A modern társadalmak technológiai függősségben élnek, amik nagyon sérülékenyek, s egy ilyen súlyos esemény akár a nullával teheti egyelővé a világ kommunikációs rendszereit.” - hangzott el a konferencián. A szakértők Washingtonban megtartott megbeszélésén arra keresték a választ, hogy miként védjék meg a Földet a 2013-ban bekövetkező eseményektől. "Nem tudjuk még, hogy mire számítsunk, de fel kell készülni, hogy kisebb legyen a csapás" - hangzott el az eseményen.Kijelentették: az ilyen féle "támadások" ellen időben biztonságos üzemmódba kell állítani a műholdakat, és a magasfeszültségű vezetékeket megóvva a túlterhelés miatti kisüléstől, talán így csökkenthetők a károk.


forrás: paranormal.hu

2011. február 12., szombat

VAN ÉLET A MARSON

Interjú Alfred L.Webre-val, az Institute for Cooperation in Space (ICIS – Együttműködés az Űrkutatásban Intézet) igazgatójával.
67 éves vagyok. Egy tengerészeti bázison születtem Floridában, a Második Világháború alatt. Vancouverben élek. A jog doktora vagyok és bíró háborús bűnökben, a Kuala Lumpur-i Törvényszéken. Házas vagyok, egy fiam és két mostohalányom van. Intelligens eredetű univerzumban élünk.

Van rá bizonyíték, hogy vannak etikus, nálunk fejlettebb civilizációk, akik részt vesznek a fejlődési folyamatunkban.

Mutasson bizonyítékokat. 

Az Egyesült Államok kormányának tisztviselői, akik tanúsították részvételüket titkos programokban, amik bizonyos földönkívüli civilizációkkal ápoltak kapcsolatot.

Ez azt jelenti, hogy már kapcsolatba léptünk a földönkívüliekkel? 

Igen, ezen tanúk szerint, az Egyesült Államok kormánya titokban dolgozik velük az 1950-es évek óta.



Egy CIA tisztviselő fia, Andrew Basiago, hét évesen részt vett egy programban, amit különlegesen tehetséges gyermekeknek szerveztek, akiket arra képeztek ki, hogy nagykövetek legyenek a földönkívüli fajok előtt.

Valamilyen kapcsolat?
Volt egy találkozás három űrhajóssal a Mars bolygóról. 2009 januárjában a CIA tisztviselője, Virginia Olds, megerősítette, hogy a CIA tudja, hogy van egy humanoid civilizáció a Mars felszíne alatt.

?
Úgy gondoljuk, hogy a Kr. e. 9500. évben a Vela szupernóva töredékei beléptek a naprendszerbe és elpusztították a Mars ökológiáját. A marsbeliek a hozzánk viszonyított 1500 év etikai és technikai előnyükkel a földfelszín alatt találtak menedéket.

... 

2008 decemberében közzé tettünk egy beszámolót, ami tartalmazta a NASA Rover Spirit robotja által készített fényképeket, amiken bárki azonosíthat bizonyos humanoid fajokat, állatokat és építményeket a Mars felszínén. Ez mind megtekinthető a -link- oldalon.

Van három űrhajós, akik biztosíthatnak róla, hogy láttak földönkívüli életet. 

Igen, Buzz Aldrin, aki az Apolló XI fedélzetén utazott, azt mondta, hogy amikor 1969-ben leszálltak a Holdra, volt két nagy földönkívüli hajó a nagy kráter körül. Az elmondottakat rangos NASA tisztviselők megerősítették.

Meg vagyok döbbenve. 

Dr. Steven Greer. a Disclosure Project igazgatója, több mint 500 esetleírást gyűjtött össze a katonaságtól, a kormánytól és a hírszerzés azon magas rangú tagjaitól, akik tanúsítják a földönkívüli jelenlétet, és ezeket publikálta is a National Press Club of Washington 2009. májusi számában.

Mexikó, Chile, Brazília és Peru nyilvánosságra hozták az UFO felvételeiket.

Nemrégiben így tett Franciaország, Svédország, Dánia és az Egyesült Királyság pedig nyilvánosságra hozott 7200 UFO aktát, amiket a D155, a Védelmi Minisztérium titkos egysége állított össze.

Miért nem hozták nyilvánosságra, hogy van élet a Marson?
Politikai okok miatt. Közzé fogunk tenni egy kérést a tájékoztatási szabadság törvényére támaszkodva, hogy a NASA beismerje, hogy van intelligens élet a Marson.

És a marsi civilizáció, ők miért nem mutatkoznak nyilvánosan?

A bolygónk egy alacsony osztályba tartozik és feltételezzük, hogy karantén alatt van, amit a világegyetem kormánya léptetett hatályba.

És ez a karantén most véget ér...

Úgy gondoljuk, hogy etikus földönkívüli civilizációk használták az UFO jelenséget, hogy hozzászoktassanak minket a létezésükhöz, és 2010 és 2020 között nyílt kapcsolatok jöhetnek létre ezekkel a civilizációkkal.

Tehát elsőként a Marsiakkal fogunk kapcsolatba lépni? 

Igen, mert ennek sok közös előnye van, ők technológiát és tudást adhatnak nekünk, nekünk pedig van egy rendkívüli zöld bolygónk, ahol letelepedhetnek.

Hogyan működik az univerzum?

Sok a miénkkel párhuzamos dimenzió és univerzum létezik. Néhány földönkívüli civilizáció más dimenziókból, más párhuzamos univerzumokból származik, ez az oka, hogy az UFO-k egyszerűen csak megjelennek és eltűnnek.

Milyenek ezek a fejlettebb civilizációk?

Úgy tűnik, egy szervezett univerzumban élünk, és az etikusabb civilizációk képessé váltak uralni az idő dimenzióját és valószínűleg ők fogják fejleszteni a valóságunkat.

… hát ez rettenetes.

Néhány elmélet szerint nagyon felgyorsított iramban fejlődünk, hogy felhagyjunk az állandó háborúzás gazdaságával és fenntartható gazdaságot hozzunk létre ehelyett. Az emberi tudat fejlődik, hogy hamarosan beléphessen az egyetemes korba, és, hogy nyíltan kapcsolatba lépjen ezekkel a más civilizációkkal.

… nyújthatnának nekünk segítő kezet is.

Van egy alapvető irányvonal: nem szabad beleavatkozni más bolygó civilizációjának fejlődésébe. Azonban az ember rövidesen meg fogja tanulni, hogyan használja a kvantum-teleportációt és, hogy hogyan nyerjen energiát az űrből. Egy átmeneti korban élünk, ahol döntenünk kell pusztítás és fejlődés között.

A munkájának része az univerzum nagy kormányának tanulmányozása?

Az exopolitika a társadalomtudományokhoz tartozik és az emberi civilizációnk és az univerzum más intelligens civilizációinak viszonyát tanulmányozza. Az egyetemes diplomácia területén első lépéseink egyike a marsi civilizáción keresztül vezet.

Értem.

Ami engem illet, én dr. Norman Mirandával, az ENSZ Közgyűlésének kabinetfőnökével dolgozom, azzal a céllal, hogy az ENSZ képviselhesse a Földet a marsi civilizáció előtt.Lehet, hogy ez az interjú olyan nagy zavart vált ki Önökből, mint az velem történt, de fordítsanak figyelmet azok személyére, akik részt vettek a 2009-es Európai Exopolitikai Csúcstalálkozón – a NASA úrhajósai és az Orosz Űrügynökség, ami állítja, hogy jött már létre kapcsolat földönkívüli civilizációkkal – és a szervező, Webre, az Exopolitika (Vesica Piscis) írója, a New York-i Környezetvédelmi Ügynökség általános ügyvédje és a Ford Alapítvány tanácsadója; a Yale és a Texas-i Egyetem volt közgazdaságtan professzora; az 1996-os Texas-i demokrata konvenció (Clinton-Gore) küldötte. Ők tényként beszélnek egy marsi valóságról: galaktikus szinten vajon lesz még több ilyen is?


forrás: paranormal.hu

2011. február 9., szerda

Nyomozást indíttatna a WHO az álomkórt okozó oltás miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bejelentette, hogy 12 országból érkeztek jelentések arról, hogy az egyik, H1N1 elleni oltóanyag álomkórt okozhat, főleg gyereknél. A szervezet szerint az eddig elvégzett vizsgálatok eredményei alapján nyomozást kell indítani.

A WHO védőoltások biztonságosságával foglalkozó bizottsága egy finn kutatás adatai alapján egyetértésre jutott abban, hogy további vizsgálatokat kell elvégezni narkolepszia és a Pandemrix nevű H1N1-oltóanyag kapcsolatáról. A GlaxoSmithKline által gyártott Pandemrix lehetséges veszélyeire először egy finn vizsgálat hívta fel a figyelmet még tavaly augusztusban. A vizsgálat eredményei szerint kilencszer nagyobb eséllyel lettek narkolepsziásak a védőoltást kapott gyerekek. A WHO adatai szerint 47 országban alkalmazták a Pandemrixet a 2009-2010-es influenzaszezon alatt.

forrás:index.hu

2011. február 8., kedd

LÉTEZŐ IDEGENEK


Jean-Gabriel Greslé állítása szerint van élet a Földön kívül.A francia nemzetiségű,volt katonai pilóta kipakol legújabb könyvében és ezzel alátámasztja a földönkívüliek létezését.

Egy új, 2010. év végi francia kutatási beszámolóvéglegesen leszögezi, hogy az ufók valóságosak, és valószínűleg Földön kívüli eredetűek. Bár nem a francia kormány hivatalos tanulmányáról van szó, a megállapítás a legmagasabb szintről, teljesen megbízható forrásból származik: FranciaországAeronautikai és Asztronómiai Társasága bocsátotta ki, és megerősíti a korábbi COMETA-jelentés állásfoglalását.

Az Aeronautikai és Asztronómiai Társaság (3AF) 2008-ban létrehozott egy bizottságot az azonosítatlan légi jelenségek vizsgálata számára, mely a Sigma/3AF nevet kapta. A bizottság elnökének az egykori védelmi attasét, Alain Bourdier-t nevezték ki. Egy másik közismert bizottsági tag Jean-Gabriel Greslé volt katonai pilóta, majd az Air France pilótája, akinek saját ufóélményei is vannak. Greslé már három könyvet is megjelentetett Franciaországban az ufókról (egyik címe példáulAzonosítatlan repülő tárgyak: egy pilóta kipakol).



INGYEN ENERGIA

Mivel sokan érdeklődtetek a dokumentum iránt, ezért feltöltöttem egy fájlmegosztó oldalra, hogy bárki szabadon letölthesse. Használjátok egészséggel! Az alábbi linken le tudjátok tölteni!!!

INGYEN ENERGIA

2011. február 5., szombat

UFO Jeruzsálem fölött

Egyelőre azonosítatlan repülő tárgyat kaptak lencsevégre az izraeli városban. A fénygömb az al-Aqsa mecset fölé szállt le, majd egy idő után villámgyorsan elillant. A jelenséget négy különböző szögből is lefilmezték, az alábbi felvételen ezek közül kettő látható.
A felvételen jól látszik, amint a fénygömb leszáll, lebeg, majd villámgyorsan elillan. Arról, hogy a fénygömb valójában micsoda, csak feltételezések vannak. A legtöbben meg vannak győződve róla, hogy földönkívüli lények látogattak az izraeli városba.





2011. február 1., kedd

Elveszett egy orosz katonai műhold

Elveszett egy orosz katonai műhold, amelyet kedden indítottak útnak az észak-oroszországi Pleszeck űrrepülőteréről.
A geodéziai feladatok elvégzésére szánt szputnyik a megadott időben nem létesített rádiókapcsolatot az irányítókkal, és a földi berendezések "nem látják".
Az ITAR-TASZSZ úgy értesült, hogy a műholdat szállító Rokot rakéta mind a két fokozata rendeltetésszerűen működött. A végső pályára állítást a gyorsító blokknak kellett volna elvégeznie. A Rokot rakétát eddig 16 ízben használták Pleszeckben, s 14 alkalommal a legcsekélyebb fennakadást sem észlelték a működésében.

forrás:index.hu